Arthur király: A kard legendája

november 01, 2017


Charlie Hunnam egyike azoknak a férfi színészeknek, akiket szeretek. (Bár ez után a szerep után már nem igazán tudom eldönteni). A filmet Guy Richie rendezte, és a 175 millió dolláros költségvetésből csak majdnem 149 millió dollár jött vissza, ami már alapvetően árulkodó.

Hogy mi volt ez a film, azt nem tudom. A régi Arthur király filmet, amiben valóban korabeli jelmezekben, korabeli zenével, beszéddel mozogtak a szereplők, a Kerek asztal körül, egyszerűen imádtam. De ez...

Az alap koncepció az lett volna, mint a régi filmben, vagy ahogyan olvashatjuk különböző sztorikban. Arthur, aki a valódi trónörökös a szegénynegyedbe kerül, ahol éli életét, pénzt próbál gyűjteni. Sokszor rémálmai vannak gyermekkoráról, amikor is a Gonosz maga legyőzte édesapját, elfoglalta helyét a trónon, s a kard, amely apját  sebezhetetlenné tette, odaveszett. Felnőtt a kis Arthur tehát a nyomornegyedben, majd ahogyan a sztori is megkívánja, kihúzza a kardot a kőből. Ezt a részt jól megcsinálták. Ki kell emelnem azt a rengeteg fantasy elemet, amiket tényleg, de tényleg kegyetlenül szépre csináltak meg. Már csak ha csatákat, varázslatokat nézem, nagyon ámulatba ejtő animációkat láthattam.

Nos, vissza térve, Arthur lesz az új ,,pénz és sárm", megpróbálja bevenni a várat, és megszerezni a trónt, amely jog szerint őt illeti. Ezekkel a dolgokkal nincs is semmilyen probléma, de ez a túlmodernizált háttérkoncepció az agyamra ment. Nekem túl sok volt a modern zene, jó, nyilván nem a korabeli dalokat akartam hallani benne, de számomra a pop műfaja például már nem fért bele. A kameramozgatások érdekesek voltak, sokszor éreztem úgy, hogy Arthur király GoPro-val rohangált anno is a feje tetején. Nyilván haladni kell a korral, és Richie valami újat akart belevinni a régi sztoriba, amiért tisztelem is, mert merész vállalkozás, főleg ilyen pénzmennyiségek tekintetében. 

De, nekem összességében is picit sok volt ez az egész. Hiányzott a régiesség, bár lehet én vagyok túl maradi a régi történeteket, históriákat feldolgozó filmek esetén. :D

Képtalálat a következőre: „2 / 5 star”

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.